A csodás lazac

lazac_9.jpg

Igen tudom, nem a legolcsóbb étel, de néhanapján, például ünnepnapokon talán, megengedhetjük magunknak.
Micsoda színek, illatok, ízek…, mesés. Először Finnországban kóstoltuk a lazacot, natúr sütve, egészben főtt krumplival, rengeteg kaporral és hollandi mártással. Azóta is ez az elkészítési mód a kedvencem, de jól megy hozzá mindenféle majonézes köret és a kapros, tejfölös uborkasaláta is. 

hozzávalók:

25 dkg lazacfilé (személyenként)
2-3 db közepes krumpli (személyenként)
2 cs. kapor
só, bors
olaj, citromlé

Ha egészben veszem a lazacot, kb. 25 dkg-os darabokra vágom. Nagyobb szálkák vannak benne, amiket két ujjal vagy csipesszel óvatosan ki kell húzni. Ha ez megvan, besózom, borsozom, kis citromlével meglocsolom, és állni hagyom.
A krumplit egészben felteszem főni, ha újkrumpli, akkor a héjával együtt.
Elkészítem a szószt, ami lehet egy citromos hollandi mártás vagy (ahogy a képeken látszik) kapros tejfölös szósz. Ehhez egy pohár tejfölt összekeverek sóval, borssal, pár csepp citromlével és apróra vágott kaporral. Ugye, milyen egyszerű, és milyen finom!
Ha minden kész elkezdhetjük sütni a halat. Egy serpenyőt megolajozunk, és beletesszük a lazac darabokat. Egy oldalnak kb. 4-5 perc sütés kell. Azt szokták mondani, hogy fehéredésig süssük, nehogy kiszáradjon. Szerintem ez tévedés. Én mindig sütök rá szép, barna kérget is, és még soha nem száradt ki a lazacom. Erős lángon kell kezdeni a sütést, és amint megvan a kéreg, lehet fordítani. Érdemes így sütni, mert az a barna kéreg a lazacon nemcsak gyönyörű, de csodás ízű is.
Tálaláskor a krumplit és a halat is megszóróm kaporral.

laz_nyers_1.jpg

lazac_7.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorsfinomreceptek.blog.hu/api/trackback/id/tr3112723008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Gyors és finom receptek

Gyorsan elkészíthető, egyszerű, de nagyon finom, természetes, rusztikus ételek receptjeit találod ezen a blogon. Keresgélj kedvedre, kísérletezz bátran, és főzz finom ételeket könnyedén, örömmel, jó kedvvel! És, ha nem csak recepteket szeretsz olvasni, hanem könyveket is, látogass el Könyv-varázs című oldalamra, ahol könyvajánlókat találsz.

Címkék

3 alapanyagból (14) áfonya (2) ajándék (3) alma (11) ananász (2) aszalt gyümölcs (2) bab (4) bacon (6) balzsamecet (3) bazsalikom (7) besamel (1) birsalma (1) borsmártás (1) brokkoli (3) bulgur (3) cékla (6) citrom (4) csili (1) csípős (2) csirkecomb (3) csirkemell (5) csirkeszárny (1) csokimáz (2) csokitorta (1) csokoládé (7) csokoládékenyér (1) csombor (1) cukkini (3) desszert (5) dió (13) édesburgonya (4) egészséges (36) egyszerű (80) egytálétel (9) eper (1) fahéj (2) feltét (1) feta sajt (5) finn (2) fűszeres (1) fűszerolaj (1) gesztenye (2) gnocchi (2) gomba (14) grépfrút (1) gyors (23) gyors ebéd (100) gyors vacsora (101) gyümölcsös (23) hagyma (2) hal (3) hollandi mártás (2) hűsítő (1) hús nélkül (50) juhtúró (2) kakukkfű (8) kalács (2) kaliforniai paprika (1) kapor (4) káposzta (5) káposztás nokedli (1) karalábé (5) karfiol (4) kávé (1) keksz (2) ketchup (1) kígyótök (1) klasszikusok másképp (2) kolbász (2) könnyű (26) köret (8) körte (2) krumpli (23) kukorica (6) kurkuma (1) kuszkusz (2) Kvíz (1) látványos köret (8) lazac (1) lekvár (4) lekváros (1) lencse (2) máj (2) majonéz (3) majoranna (2) mák (1) mandula (5) marhahús (2) mártás (1) mascarpone (1) másképp (2) mediterrán (1) meggy (1) mennyiségek (1) méz (3) muffin (1) mustár (1) narancs (9) narancslekvár (1) nokedli (1) nutella (1) omlós tészta (1) oregano (2) orzo (1) őszibarack (1) őszi étel (2) paprika (1) paradicsom (11) pita (2) polenta (1) póré (1) provanszi fűszer (4) pulyka (3) ragu (3) rakott (1) reggeli (6) répa (1) rizs (3) rozmaring (12) rózsabors (1) rum (2) rusztikus (53) sajt (5) sajtmártás (2) saláta (1) saláták (20) sárgaborsó (1) sárgarépa (8) saslik (1) savanyú káposzta (2) sertéshús (8) sós süti (1) spenót (4) sült zöldség (3) sütés nélkül (2) süti (38) sütőtök (3) szárnyas (1) szárzeller (1) szilva (3) szőlő (2) tabulé (1) tárkony (3) tészta (1) tésztás ételek (16) tojás (5) tojásfehérje (1) tojáshab (1) tojássaláta (2) tök (1) túró (5) uborka (3) újhagyma (1) ünnepi fogások (32) vacsora (3) vörösbor (1) zab (1) zabkása (1) zabpehely (1) zeller (3) zöldbab (4) zöldborsó (4) zöldség (39) zsemlemorzsa (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása