Őszi édesburgonya

new_1.jpg

Színeivel, ízeivel egy igazi őszi finomság.

Hozzávalók:

4 db édesburgonya
25 dkg darált hús
½ zacskó előfőzött rizs
½ hagyma
1 kis paradicsom
1 kis paprika
1 dl tejföl (lehet több is, ha jó krémesen szeretjük)
rozmaring
só, bors, vegeta
olaj
reszelt sajt (a tetejére)
pár szál petrezselyem (a díszítéshez)

A burgonyákat alaposan megmosom, hosszában félbe vágom, és 180 fokos sütőben, majdnem teljesen puhára megsütöm.
A hagymát nagyon apróra vágom, és egy serpenyőben kevés olajon megpárolom. Ha kész mehet bele a hús, majd a só, bors, vegeta, rozmaring (ízlés szerint). Ha szeretitek a rozmaringot, lehet bőven tenni bele, nagyon jól megy az íze az édesburgonyához. Belevágom a paprikát és a paradicsomot is. Kevés víz hozzáadásával az egészet puhára párolom, majd belekeverem a megfőtt rizs felét, és a tejfölt.
Ha megsültek a burgonyák, karalábévájóval kis gömböket vágok ki úgy, hogy a „csónakoknak” kb. 1 cm-es fala maradjon. Ezeket a gömböket is a húshoz adom, egy részét kicsit összenyomkodom, de maradjanak szép, egész gombócok is.
A húsos keverékkel megtöltöm a burgonyákat, sajttal megszórom, és visszateszem a sütőbe, amíg az egész jól átforrósodik és a sajt ráolvad.
Petrezselyemmel, friss rozmaringgal díszítem.
Jól illik hozzá a sajtmártás, de legutóbb csak szilva kompóttal ettük, az is nagyon jó kiegészítő volt.

new_2.jpg

new_3.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorsfinomreceptek.blog.hu/api/trackback/id/tr3214329837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mizie 2018.10.30. 07:59:59

vegeta? baromi hiteles recepteket írnod, ha ízfokozó kell ahhoz, hogy jó legyen :(

Annikka 2018.10.30. 08:05:03

@mizie: Nyugodtan elhagyhatod. Semmi sem kötelező, ezért kár írni!

Wod Meselo 2018.10.31. 19:15:57

@Annikka: Nagyon nem kár. Igenis írja meg a véleményét, ja , hogy ez téged sért ? Tiltsd le a hozzászólásokat. Teljesen jól látja a kérdést , gyári vegetát használni ma már nagyon Benke Laci bácsi szint.

Annikka 2018.11.01. 13:17:35

@Wod Meselo: Senkit sem tiltok le, nálam véleményszabadság van (kivéve, ha trágár, politizál v. kirekesztő). Nem gondoltam, hogy egy csipet Vegeta ilyen vihart kavar. Én sem használom gyakran. Örülök, hogy ilyen egészségtudatosak vagytok. Gondolom semmilyen gyári készítményt nem esztek meg, otthon nevelitek a csirkét, termesztitek a zöldséget, nem jártok autóval stb. Ja, és komolyan fontolóra kellene venni a számítógép -használatot is, szörnyen környezetszennyező. :)

Wod Meselo 2018.11.01. 14:36:49

@Annikka: ", nálam véleményszabadság van" meg funkcionális analphabétizmus. Nem azt mondtam, hogy egy felhasználót tilts le, hanem, hogy a hozzászólás lehetőségét tiltsd le. De ne lovagoljunk a szavakon. A fölényeskedő szarkazmusod pedig a szociális készségek, és képességek teljes hiányára utal. A számítógép használatot "szörnyen környezetszennyező" -nek leírni pedig a tudatlanságodat tükrözi. De igen , bár itt csak a magam nevében beszélhetek, fogyasztok feldolgozott élelmiszereket, de lehetőség szerint kerülöm.
A gyári Vegata bűne az ízfokozó - a Natrium Glutamat- ami lényegében egy idegméreg. Tehát te ehetsz belőle kanálszám az a te magánügyed. De ha nagy nyilvánosság előtt ezt meg is osztod akkor lesz aki elmondja a véleményét. És erre a szélsőséges, és legyünk őszinték a meglehetősen primitív ironizálást bevetni nem a legjobb módszer.
Lehet használni ízfokozásra egészségesebben előállítható szárított zöldségeket, Pl.:
foodults.blogspot.com/2011/09/hazi-etelizesito.html

Annikka 2018.11.01. 17:13:56

@Wod Meselo: Köszönöm szépen ezt az alapos és kimerítő felvilágosítást, és azt is, hogy nem minősít, nem sérteget.

Attilajukkaja 2019.02.01. 18:24:12

@mizie:
@Wod Meselo:
Ma már léteznek só- és nátriumglutamát-mentes Vegeták is. Azt is lehet használni!

"a Natrium Glutamat- ami lényegében egy idegméreg."
Konyhasóval is lehet ölni, ha elég nagy mennyiséget adunk az ételhez, és kígyóméreggel is lehet gyógyítani. :o)))))
Amúgy meg egy szélesen használt ízfokozó, és úgy látom, hogy azok, akik ezzel rendszeresen főznek, messze nincsenek a kihalás szélén. Éppen ellenkezőleg! Nem csak a szaporulatuk miatt, hanem mert kezdik átvenni a tudományos és gazdasági hegemóniát is.

Gyors és finom receptek

Gyorsan elkészíthető, egyszerű, de nagyon finom, természetes, rusztikus ételek receptjeit találod ezen a blogon. Keresgélj kedvedre, kísérletezz bátran, és főzz finom ételeket könnyedén, örömmel, jó kedvvel! És, ha nem csak recepteket szeretsz olvasni, hanem könyveket is, látogass el Könyv-varázs című oldalamra, ahol könyvajánlókat találsz.

Címkék

3 alapanyagból (14) áfonya (2) ajándék (3) alma (11) ananász (2) aszalt gyümölcs (2) bab (4) bacon (6) balzsamecet (3) bazsalikom (7) besamel (1) birsalma (1) borsmártás (1) brokkoli (3) bulgur (3) cékla (6) citrom (4) csili (1) csípős (2) csirkecomb (3) csirkemell (5) csirkeszárny (1) csokimáz (2) csokitorta (1) csokoládé (7) csokoládékenyér (1) csombor (1) cukkini (3) desszert (5) dió (13) édesburgonya (4) egészséges (36) egyszerű (80) egytálétel (9) eper (1) fahéj (2) feltét (1) feta sajt (5) finn (2) fűszeres (1) fűszerolaj (1) gesztenye (2) gnocchi (2) gomba (14) grépfrút (1) gyors (23) gyors ebéd (100) gyors vacsora (101) gyümölcsös (23) hagyma (2) hal (3) hollandi mártás (2) hűsítő (1) hús nélkül (50) juhtúró (2) kakukkfű (8) kalács (2) kaliforniai paprika (1) kapor (4) káposzta (5) káposztás nokedli (1) karalábé (5) karfiol (4) kávé (1) keksz (2) ketchup (1) kígyótök (1) klasszikusok másképp (2) kolbász (2) könnyű (26) köret (8) körte (2) krumpli (23) kukorica (6) kurkuma (1) kuszkusz (2) Kvíz (1) látványos köret (8) lazac (1) lekvár (4) lekváros (1) lencse (2) máj (2) majonéz (3) majoranna (2) mák (1) mandula (5) marhahús (2) mártás (1) mascarpone (1) másképp (2) mediterrán (1) meggy (1) mennyiségek (1) méz (3) muffin (1) mustár (1) narancs (9) narancslekvár (1) nokedli (1) nutella (1) omlós tészta (1) oregano (2) orzo (1) őszibarack (1) őszi étel (2) paprika (1) paradicsom (11) pita (2) polenta (1) póré (1) provanszi fűszer (4) pulyka (3) ragu (3) rakott (1) reggeli (6) répa (1) rizs (3) rozmaring (12) rózsabors (1) rum (2) rusztikus (53) sajt (5) sajtmártás (2) saláta (1) saláták (20) sárgaborsó (1) sárgarépa (8) saslik (1) savanyú káposzta (2) sertéshús (8) sós süti (1) spenót (4) sült zöldség (3) sütés nélkül (2) süti (38) sütőtök (3) szárnyas (1) szárzeller (1) szilva (3) szőlő (2) tabulé (1) tárkony (3) tészta (1) tésztás ételek (16) tojás (5) tojásfehérje (1) tojáshab (1) tojássaláta (2) tök (1) túró (5) uborka (3) újhagyma (1) ünnepi fogások (32) vacsora (3) vörösbor (1) zab (1) zabkása (1) zabpehely (1) zeller (3) zöldbab (4) zöldborsó (4) zöldség (39) zsemlemorzsa (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása